Aki hisz a keresztben, annak magára is kell vennie a keresztet.

Isten a keresztre homályt borított, ezért a kereszt mélyebb értelmezésének némely része homályos; nem mintha Isten nem akarta volna nekünk kinyilatkoztatni, hanem mert nem vagyunk képesek azt felfogni.

Jézus halála csak földi képében halál: isteni képében az élet ősméhe és az örökkévalóság csúcspontja. Mikor mi még csak a nagypénteket láttuk, Isten már akkor a húsvétot látta, s csak azért mutatta nekünk előbb az árnyékot, hogy előkészítsen a fényre.

 

 

Isten a halált tette az élet formáló erejévé. E felfedezéssel magának az Istennek a szívébe pillantunk bele és meglátjuk ott világtalányunk és saját életünk megoldását: a kereszt titkát. Ezért kellett Istennek emberré lennie, ezért kellett Jézusnak az emberi élet hasonlatosságába öltözni, hogy az ő halálának ereje ott álljon világunk középpontjában mint az életnek egyetlen, örök forrása, Benne nem volt semmi, ami a halált, mint a végesség és a bűn ítéletét, kihívta volna. Az ő halála az áldozat szabad ténye volt, hogy megrendítő voltában megmutassa nekünk a mibennünk rejlő földi hatalmakat, amelynek következményeképpen zuhant rá ez a nekünk szóló, de helyettünk őt érő ítélet. Tehát a mi ősemberi mivoltunk helyettünk elviselt ítélete volt az.

 

 

…És Jézus a kereszten szomjazik. Az örök adakozó, az ajándékszóró, a bő és örök forrás, szomjazik, hogy néha-néha csupa és egyetlen kérés, félelmes isteni igény, örök óriási követelés lehessen. Emberségének minden árvasága, éhsége, kínja csak e kérés súlyát növeli: egész mivolta ott nyög fel a kereszten: „szomjúhozom”, hogy e hegyeket omlasztó nyögésből kiérezzük, hogy mireánk szomjazik… Maga Isten eped benne – értünk.