Bizony, már 2012 van. Új évszámot kell megtanulnunkl.
Az új év első napján délután találkozhattunk újra Istennel és egymással: Úrvacsorához járult a közösség.
Az évkezdő gondolatait Meláth testvér a II.Péter 1:1-11-ig terjedő igeszakaszra alapította :Az évben sok újdonság, ismeretlen vár ránk, de ismerjük a végső célt: az üdvösséget. Míg elérjük, addig is Isten védelmében élhetünk. Jézus Krisztusban és általa Isten mindent nekünk adott.,nem kell így félnünk a jövőtől. Éljünk úgy a mindennapokban, hogy kiábrázoljuk a Krisztust, legyünk Krisztust-hordozók!
Az alkalom végén köszöntöttük a januárban születetteket és egymást is, boldog új évet kívánva.
Azt kívánjuk minden olvasónak is, hogy Bízza Újra Életét Krisztusra!
A gyülekezet döntése alapján idén nem tartottunk közös szilvesztert ,a családok külön szervezték meg programjaikat. (A fiatalok persze együtt maradtak hajnalig). A gyülekezet az év utolsó napjának kora estéjén találkozott istentisztelet keretei között. Három együttes adta a zenei szolgálatot: a VIZ, a Cserepka fiúk és barátai és a Retrofon. A zeneszámok között Csáki Dorottya, Cserepka Balázs, és Somogyiné Plank Teodóra bizonyságtételét hallgattuk meg.
Tovább a képekhez
Betelt az ádvent, eljött a karácsony!
A délelőtt istentisztelet keretében a felnőttek karácsonyi alkalma volt. Több szavalat szólt karácsony üzenetéről, bizonyságtételek arról, kinek mit jelent ez az ünnep, ki hogyan éli meg. Meláth testvér arról beszélt, hogy a pásztorok bizonyságot szereztek a hallott hír valóságáról, elmentek egész Betlehemig, nem volt elég számukra a hallás, látni akarták a Messiást. Megtapasztalni: Isten ígérete, beszéde igaz.
Délután a gyermekek ünnepeltek. 4 csoportban készültek a szolgálatukkal.
A tiniknél a decemberi program keretében egy nappal előbb érkezett meg a karácsony! Előtte komoly próba volt a karácsonyi alkalomra, majd következett az ünneplés: néhány szóban megemlékeztünk arról, hogy mit is jelent az ünnep, majd mindenki átadta a másiknak összekészített ajándékát. Voltak meglepetések, örömök! Hoztunk mindenféle finomságokat is. Miután próbáltunk, örültünk, jól laktunk, jött a játék...! Hamar eljött az este, de az idő jó hangulatban telt.
December 11-én, ádvent 3. vasárnapján ismét vendégünk volt a Váci Zeneiskola Fuvolazenekara Ferenci Hajnal Anikó tanárnő vezetésével. Több korból, többféle stílusú zeneszámmal örvendeztettek meg bennünket. A Madách Gimnázium szavalója alkalmi verset mondott a zeneszámok közben. Őt is elkísérte tanára, Boda Mária tanárnő.
Meláth testvér igei szolgálata pedig felhívta figyelmünket újból az advent üzenetére: használjuk ki a számunkra még nyitva álló lehetőséget. Várjuk felkészülten Őt, Jézus Krisztust!

Híreink

