2010. július 25. vasárnap, 14:43

Tini7

Írta: Írnok
IWIWGoogle bookmarkFacebookTwitter

balatonNagy várakozással vártuk a harmadik TINI Hetet, ami múlt héten le is zajlott: jún.12-16 között. Balatonmáriafürdőre utaztunk 13+3-an. A 14-es létszámból 3-an nem tudtak velünk jönni, de meglátogatott és velünk nyaralt Benji Kanadából, és Vivi is (vendégként) csatlakozott hozzánk. Felnőttek a tanítók voltak:Jani, Zeni és Berti néni.

 

Már vasárnap délután leutaztunk, kalandos volt az útunk. Rekkenő hőség volt (mint egész héten), lekéstük a csatlakozást, késett mindkét vonatunk. Végül is 18 óra helyett 20 órakor érkeztünk meg a célállomásra. Első dolgunk volt, hogy lehűtsük magunkat a Balatonban, de a szúnyograj másként gondolta, és hamar kizavartak minket a vízből...Berendezkedtünk, elfoglaltuk szálláshelyünket. A heti program menetrendszerű volt: sok-sok fürdés, (délelőtt és délután is) nagy vizicsatákkal, hancúrozással, kakasviadalokkal. Egyik délelőtt a mólóra ill. sétára is bemerészkedtünk. Déli órákban tanítás, délután a fürdés előtt és este játékok szervezetten és szabadon. Este még egy történetet is mindig meghallgathattunk egy Indiában dolgozó misszionáriusról.

A héten Júda királyairól tanultunk, ezért mi is királyságot alapítottunk: két királyság vetélkedett, harcolt és küzdött mindenben egymással. Mindenért drachmákat lehetett kapni (aranymondás, aktivitás, barátságosság, kihívások, naposi feladatok, munkafüzet kitöltése) ami a királyságok gazdagságát biztosította.A győztes királyság tortával ünnepelt, amiből persze megkínálta a vesztes királyság tagjait is. Volt mindig meglepetés is. Dinnyéztünk, vagy fagyiztunk, jégkrémet ettünk vagy vizibicikliztünk. Az ebédet is magunk oldottuk meg, esténként pedig sütögettünk, hogy nehogy valaki fázzon a 35 C fokos hőségben... Hamar eltelt a hét.

Jó volt együtt vidámságban, jó hangulatban együtt lenni!

Módosítás: 2010. július 25. vasárnap, 14:47
A kategória további cikkei: « Elköltözött... JOY koncert »

Menü

Hírek a nagyvilágból

A Magyar Rádió és a Baptista Szeretetszolgálat bemutatja: Magyar Rádió Szimfonik Live Cipősdoboz jótékonysági koncert
2011.12.19. 18:00 Papp László Budapest Sportaréna
Tovább a rendezvény leírásához, jegyekhez


A Twitteren is várhatjuk Jézus születését
A közösségi média szólíthatja meg a nem hívőket
Tovabb a mindennapi.hu cikkére
Betlehemes jubileum
Gryllus Dániel karácsonyi történetei
Tovabb a family.hu cikkére
Miért van szükségünk a kézírásra?
Az Egyesült Államok nagy részében arra hivatkozva hagynak fel az általános iskolákban a kézírás tanításával, hogy a gyerekek úgyis többet használják a számítógépet, és hasznosabb tevékenységnek tartják a gépírás oktatását.
Tovabb a mindennapi.hu cikkére
„A gólokat én rúgom, de a tehetséget fentről kaptam”
A Jézus-pólós focista
A vérbeli focidrukkerek a világ egyik legjobb focistájaként tartják számon. De Kakát azok is jól ismerik, akik kevésbé járatosak a futball világában.
Tovabb a family.hu cikkére
  Régebbi hírek

Programok röviden

2012.02.09. 18:00 - csütörtök
Bibliaóra
Igehirdető: Meláth Attila
2012.02.12. 10:00 - vasárnap
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Tóth Zoltán
2012.02.12. 17:00 - vasárnap
Istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila
2012.02.16. 18:00 - csütörtök
Bibliaóra
Igehirdető: Meláth Attila

A gyülekezet részletes programjának
excel táblázata ide kattintva tölthető le
(2011. december- 2012. április)

A perc igeverse

A ti szemetek pedig boldog, mert lát, és fületek boldog, mert hall.
Máté evangéliuma 13:16

Követés

face_small
twit