Kik vagyunk?

IWIWGoogle bookmarkFacebookTwitter

A baptista név a Bibliában gyökerezik. A görögül írt Újszövetségben a magyar keresztelés szó helyén a baptizma szó áll, melynek jelentése bemerítés. E név arra - az apostolok és az ősegyház példáját követő - gyakorlatunkra utal, miszerint azokat, akik Istentől eltávolodott, bűnös állapotukat felismerik, és hozzá megtérnek, a gyülekezet előtti hitvallást követően teljes víz alá merítéssel kereszteljük meg. Ez a régi élettel való szakítást, és egy új kezdetét jelképezi.

Tanításunk és életgyakorlatunk alapja és útmutatója a Biblia. A többi keresztyénnel együtt valljuk az Apostoli hitvallásban foglalt hitigazságokat.
Hisszük, hogy ez a világ és az emberi élet nem önmagától, hanem Isten teremtő munkája nyomán jött létre.
Hisszük, hogy Jézus Krisztus azért élt közöttünk, halt meg a kereszten és támadt fel, hogy Istent megismerjük és vele személyes közösségben éljünk, és hogy Isten ennek jelentőségét mindenkinek felkínálja.
Hisszük, hogy Jézus Krisztus a történelem végén újra eljön, hogy megítélje az embervilágot, de akik benne hisznek, azok reménysége egy örök élet.

Menü

Hírek a nagyvilágból

A Magyar Rádió és a Baptista Szeretetszolgálat bemutatja: Magyar Rádió Szimfonik Live Cipősdoboz jótékonysági koncert
2011.12.19. 18:00 Papp László Budapest Sportaréna
Tovább a rendezvény leírásához, jegyekhez


A Twitteren is várhatjuk Jézus születését
A közösségi média szólíthatja meg a nem hívőket
Tovabb a mindennapi.hu cikkére
Betlehemes jubileum
Gryllus Dániel karácsonyi történetei
Tovabb a family.hu cikkére
Miért van szükségünk a kézírásra?
Az Egyesült Államok nagy részében arra hivatkozva hagynak fel az általános iskolákban a kézírás tanításával, hogy a gyerekek úgyis többet használják a számítógépet, és hasznosabb tevékenységnek tartják a gépírás oktatását.
Tovabb a mindennapi.hu cikkére
„A gólokat én rúgom, de a tehetséget fentről kaptam”
A Jézus-pólós focista
A vérbeli focidrukkerek a világ egyik legjobb focistájaként tartják számon. De Kakát azok is jól ismerik, akik kevésbé járatosak a futball világában.
Tovabb a family.hu cikkére
  Régebbi hírek

Programok röviden

2012.02.09. 18:00 - csütörtök
Bibliaóra
Igehirdető: Meláth Attila
2012.02.12. 10:00 - vasárnap
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Tóth Zoltán
2012.02.12. 17:00 - vasárnap
Istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila
2012.02.16. 18:00 - csütörtök
Bibliaóra
Igehirdető: Meláth Attila

A gyülekezet részletes programjának
excel táblázata ide kattintva tölthető le
(2011. december- 2012. április)

A perc igeverse

Istenünk, újíts meg bennünket! Ragyogtasd ránk orcádat, hogy megszabaduljunk!
A zsoltárok könyve 80:4

Követés

face_small
twit